2017. március 6.
ajánlom

2017: az elmozdulás éve a hazai drogpolitikában?

laby.jpgA jó hír, hogy az elmúlt évek legjelentősebb fejlesztései zaljanak a hazai addiktológiai ellátórendszerben. A rossz hír, hogy az EU-s fejlesztési pénzek stratégiai tervezés és szakmai egyeztetés hiányában nem mindig úgy és oda kerülnek elosztásra, ahogyan és ahová kellene.

2017 bizonyos szempontból az elmozdulás éve a hazai drogpolitikában. A drogköltségvetés 2009 és 2012 közötti meredek zuhanása, majd 2013 és 2016 közötti szánalmasan alacsony szinten való stagnálása után idén először növekedést tapasztalhatunk. Komoly új pénzforrások váltak elérhetővé a területen, ilyenek például a célzott prevencióra, az iskolai szociális munka vagy a szenvedélybetegek kórházi pszichiátriai ellátásának fejlesztésére kiírt EFOP pályázatok. Tekintve, hogy a szakmai szervezetek évek óta hangoztatták, hogy ezeken a területeken fejlesztésekre van szükség - ez óvatos optimizmusra ad okot. Számos vidéki szervezet számára ezek a pályázatok igen jelentős fejlesztéseket tesznek lehetővé. Ami viszont kevésbé biztató, az a stratégiai tervezés és a széleskörű szakmai egyeztetés-előkészítés hiánya. Ennek következtében a fejlesztési pénzek nem feltétlenül úgy és arra fognak fordítódni, amire a leginkább kellene, fontos területek és intézmények továbbra sem részesülhetnek támogatásban.

Az egyik fő problémát az jelenti, hogy az EFOP pályázatok kizárólag a vidéki intézmények, szervezetek számára elérhetőek. A közép-magyarországi régió, a főváros és környéke, ahol a problémás drogfogyasztók és a drogproblémák legnagyobb arányban koncentrálódnak, nem részesülhet ezekből a fejlesztésekből. Az EU-s pénzek elosztásának ezen eredeti koncepciója persze érthető: főleg azoknak a régióknak van szükségük fejlesztésre, amelyek kevésbé részesülnek a gazdasági fejlődés eredményeiből. A gazdag, gyorsan fejlődő nagyvárosokban az önkormányzatok feladata lenne, hogy az adókat visszaforgatva gondoskodjon az ellátórendszer fejlesztéséről. Magyarországon azonban ez az elv már csak azért sem érvényesülhet, mert az önkormányzatokat, és különösen a fővárosi önkormányzatot, az elmúlt években megfosztották autonómiájuk és költségvetésük jelentős részétől. Míg Bécsben például a városi önkormányzat biztosítja a drogköltségvetés túlnyomó többségét, addig Budapesten a fővárosi és kerületi önkormányzatok alig járulnak hozzá az ellátórendszer fenntartásához. Budapesten a szakmai szervezeteket képviselő Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) kezdeményezése arra, hogy a fővárosi önkormányzat és a kerületek részvételével létrehozza a Fővárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, az érintett önkormányzatok tüntető távolmaradása miatt kudarcot vallott. A fővárosi önkormányzat még arra sem volt hajlandó, hogy a civilek által szervezett konferencián képviseltesse magát.

A jelenlegi központosított rendszerben a kormány feladata lenne az, hogy az EU-s fejlesztési pénzek elosztásában megnyilvánuló területi aránytalanságokat kompenzálja - és egyáltalán, hogy ezeket az aránytalanságokat már eleve kiküszöbölje stratégiai tervezés segítségével. A felsőoktatás területén például az egyetemek fejlesztésére kiírt EFOP-os pályázatok mellett a központi régiók egyetemei számára is kiírtak (VEKOP) pályázatokat. Hasonlóra az addiktológiai ellátórendszer terén nem került sor. Ha a nemzeti drogkoordináció megőrizte volna érdekérvényesítő képességét és erejét a kormányzati adminisztráción belül, ha a drogpolitka nem veszne el huszadrangú kérdésként egy agyaglábakon álló monstrum-minisztérium bürokratikus útvesztőiben, ha a politikai döntéshozók nem irtóznának a civilekkel való párbeszédtől és egyeztetéstől, akkor talán más lenne a helyzet.

A területi aránytalanságok mellett másik probléma az integrált és stratégiai megközelítésen alapuló, a valós szükségleteket felmérő, azokra reagáló, a beavatkozásait monitorozó és értékelő szakpolitika hiánya. A 2013-ban elfogadott drogstratégiánk gyakorlatilag még mindig csak papíron létezik, a valós fejlesztések és a drogstratégia céljai között a kapcsolat esetleges és önkényes. A hosszú távú célokat rövid távú cselekvésekre lebontó akciótervet (hivatalos nevén: szakpolitikai programot) két év késéssel elfogadták ugyan, azonban az nem rendelt konkrét forrásokat az egyes beavatkozásokhoz. A 2009-ben elfogadott, majd csúnya körülmények között visszavont korábbi nemzeti drogstratégia egyik fő erősségének azt tartottam, hogy a fejlesztések prioritásait három szempont szerint állapította meg és súlyozta: 1) vulnerabilitás (mennyire sérülékeny a célcsoport) 2) szeveritás (mennyire súlyos a probléma) és 3) fenntarthatóság és hatékonyság (mennyire jó befektetés hosszú távon). Jelenleg mintha ez a stratégiai súlyozás egyáltalán nem működne: akkor kerül sor fejlesztésekre a szakterületen, ha éppen van elkölteni való EU-s pénz, amelyet ötletszerűen és ideológiai szempontok szerint osztanak ki. Hiányoznak például a fejlesztések a legsérülékenyebb és a legsúlyosabb problémákkal rendelkező drogfogyasztói népességeket célzó ártalomcsökkentő programok terén, amelyeknek prioritást kellene élvezniük, hiszen a közvetlen életveszély és a súlyos egészségkárosodás (HIV, Hepatitis C) megelőzéséről szólnak. Ezeknek illeszkedniük kellene a problémás drogfogyasztás strukturális okainak (nyomor, hajléktalanság, szegregáció stb.) kezelésére szolgáló szociálpolitikai beavatkozásokkal, amelyek szintén hiányoznak.

Szép dolog például, hogy milliárdokat fektet a kormány a gyermek- és ifjúságipszichiátriai intézmények felújítására, fejlesztésére, új rehabilitációs intézmények felállítására. De ezek az intézmények csak egy integrált ellátórendszer részeként tudnak jól működni, ha a helyükön vannak azok az alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő szolgáltatások, amelyek becsatornázzák a fiatalokat a magasabb küszöbű programokba. Ha elérhetőek a leginkább veszélyeztetett közösségek, települések számára azok a közösségi ellátási formák, utcai megkereső programok, amelyek nélkül nem fognak a drogfogyasztók besétálni a kórházakba és rehabokra. Az új gyermekrehabok kihasználtsága jócskán alulmúlja a várt szintet: ezek az intézmények önmagukban nem csodafegyverek, jó közösségi programok és a serdülők ellátórendszerének hiányzó láncszemei nélkül nem fogunk tudni jelentős befolyást gyakorolni a dizájnerjelenségre.

Sajnos az alacsonyküszöbű szolgáltatások még mindig a politika mostohagyermekeinek számítanak: nem csak azért, mert az ártalomcsökkentés szó nem is szerepelt a cselekvési tervben, hanem azért is, mert ezen szervezetek, intézmények fejlesztésére évek óta semmilyen forrás nem áll rendelkezésre. Az alacsonyküszöbű intézmények kimaradnak a bérfejlesztésből, a normatív támogatásuk összege meg sem közelíti a reális költségeiket. Ennek kiáltó példája, hogy a törvény 3 főállású és egy félállású szakember foglalkoztatását írja elő ezeknek a programoknak, ezen munkatársak éves bérköltsége több, mint 8,2 millió forint, miközben az éves alapfinanszírozás csak 7,5 millió forint! Ráadásul a bérköltségek fedezése még nem elég a program minimális működtetéséhez: a működési költségekkel együtt 14 millió forintra lenne szükség évente ahhoz, hogy ezek a programok a megkövetelt szinten működjenek. Magyarul: az állam kevesebb pénzt ad, mint ami minimálisan szükséges az általa előírt feltételek biztosításához!

alacsonykuszob.jpg
Sőt, a meglévő források elosztása is akadozik, most például a szolgáltatók arról panaszkodnak, hogy a pályázatokat idén is késve írták ki, vagy a már megnyert pályázatok szerződésének aláírása, a pénzek kifizetése oly mértékben csúszik, hogy az a projekt megvalósítását veszélyezteti. Ennek valószínűleg sok köze van a kormányzati háttérintézmények átgondolatlan átszervezéséhez, megszüntetéséhez. A célzott prevencióra kiírt milliárdos pályázatot ideiglenesen felfüggesztették, mert a kiírásban hibát találtak. Az alacsonyküszöbű programok számára kiírt pályázatok (KAB) esetében egyes szolgáltatók kimaradtak, mert kórházak nem pályázhattak (pl. a gyulai drogambulancia), vagy mert a pályázati támogatást a helyi önkormányzat támogatásához kötötték (ami a józsefvárosi Alternatíva Alapítvány számára lehetetlenné tette a pályázást, hiszen Kocsis Máté csuklóból utasít el mindent, ami tűcsere).

Szintén problémás az, ahogyan az állam leplezetlenül diszkriminálja a szekuláris civil szolgáltatókat az egyházi intézményekkel szemben. Ez a szociális szolgáltatások terén abban nyilvánul meg, hogy az egyházi szervezetek kiegészítő normatív támogatást kapnak, a világi szervezetek viszont nem. Ez nem pusztán a szervezetek szempontjából diszkriminatív, de a kliensek szempontjából is felvet súlyos alkotmányjogi aggályokat. Nem érvényesülhet ugyanis az állam semlegességének követelménye és a kliensek vallás- és lelkiismereti szabadsághoz fűződő joga akkor, ha az állam tudatosan az egyházak dominanciájába kívánja átutalni a szociális ellátást.

Nagyon hiányzik Magyarországon a költségvetési források pontos nyomonkövetése: nehezen lehet áttekinteni, hogy pontosan mennyit költ az állam erre a területre. 2009 előtt rendszeresen készültek ún. KÖKK (kábítószerrel összefüggő költségvetési kiadások) kutatások, azóta nem. A pontos nyomonkövetést az is nehezíti, hogy az egyes szolgáltatók próbálnak játszani a szűkös keretek között: átcsoportosítanak forrásokat más keretből olyan munkatársak bérére, akiknek a munkájára nincs fedezet. Amikor a nyáron egy nemzetközi vizsgálat keretében próbáltunk utánajárni, hogy mennyit költ az állam ártalomcsökkentésre, rá kellett jönnünk, hogy szinte lehetetlen ezt pontosan megállapítani.   

Mind olyan problémák, amelyeket egy a kormányzati adminisztráción belül erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező, a szakmai szervezetekkel egyeztető, megfelelő háttérintézmények által támogatott drogkoordináció meg tudna oldani. Most látszik csak igazán, hogy mekkora hiba volt ezt leépíteni vagy politikai kézivezérlés alá helyezni.  

Sárosi Péter

A bejegyzés trackback címe:

http://drogriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr8712316857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.