"Minden komplex kérdésre van egy egyszerű válasz, és ez a válasz rossz."

Mérgező büntetésmánia  

2018. június 23. - Drogriporter

docobanksy7.jpgA kormánypárti sajtó eljutott oda, hogy már nem csak a drogfogyasztást büntetné, de a neki nem tetsző véleményeket is.

Nagy port vert fel a balatonfüredi ügy. Az meg különösen, hogy voltak, akik fel is mertek szólalni a meghurcolt diákok és családjaik mellett (lásd a cikkemet és a TASZ közleményét). Régen kaptam már ennyi trágár, gyűlölködő vagy csak szimplán rosszindulatú üzenetet. A személyemet érintő szitkok leperegnek rólam: betudhatók az évek óta tartó sikeres civil-ellenes agymosásnak. De az mindig mélységesen megdöbbent, hogy egyes, állítólag az ifjúság egészségéért és jövőjéért aggódó honfitársaim mennyire kevés empátiát és mennyi szűklátókörű rosszindulatot képesek tanúsítani ugyanezen fiatalokkal szemben.

A Magyar Hírlap újságírója pedig vérszemet kapott a minap elfogadott, a menekülteket segítő civileket kriminalizáló törvény kapcsán, és kiterjesztené azt rám is. "Ha a migrációpárti civilek bevándorlást támogató tevékenysége bűncselekmény," írja Mérgező eszmék című cikkében, "akkor azt is büntetni kellene, hogy a drogliberalizációért, a fogyasztás dekriminalizációjáért harcoló szervezetek megtévesztik gyermekeinket, akik ezeknek a szakértőnek tűnő, laza felnőtteknek gyorsan elhiszik, hogy nincs mitől tartaniuk, és a szüleik csak azért ellenzik ártatlan szórakozásukat, mert megragadtak a múlt évszázadban."

Néhány éve még "laza felnőttként" legyintettem volna. Büntetni valakit azért, mert nem akarja büntetni a drogfogyasztókat? Nonszensz. Ma már olyan időket élünk, amikor félni kell, hogy valaki felkapja az ötletet és alkotmányjogi aggályokat félresöpörve törvényt csinál belőle. Amikor egy olvasói levéllel színdarabokat lehet letiltatni az Operából, akkor ezen sem lepődhetünk meg. És abban is egyre kevésbé bízhatunk, hogy a politikai támadás alatt álló bíróságok megőrizhetik függetlenségüket és józan eszüket a hasonló hagymázas törvények értelmezésében. Hiszen tényleg, ha a menekültek segítését lehet büntetni, akkor a drogfogyasztók büntetését miért nem? És miért nem lehet büntetni, aki a hajléktalanságot nem a hajléktalanság betiltásával akarja megoldani? És úgy általában, miért nem lehet büntetni azt, aki nekünk nem tetsző véleményeket hangoztat? Ez a fertőző, mérgező büntetésmánia bizony rémisztő.   

De elrettenteni nem fognak tudni, a Drogriporter folytatódik. És nem azért, mert holmi "droglobbi" (az mi?) vagy külföldi adományozók gazdasági érdekeit szolgálnánk, vagy “drogliberalizációért” (az mi?) harcolnánk. Aki ismeri a munkánkat, tudja, hogy bár ha tévedtünk is, mindig következetesen és elvszerűen a tudományos bizonyítékokat, a közegészségügyi szempontokat és az emberi jogi alapelveket tartottuk szem előtt. Soha nem propagáltuk a drogfogyasztást, ha valamit propagáltunk, akkor az a mértékletesség és a józan körültekintés. Ahogy Kossuth Lajos írta a Pesti Hírlap lapindító cikkében: "Szennyes érdekek vezetni soha nem fognak, meggyőződésünk nem lesz soha eladó, s tanulni szeretve is szükséget is érezve, észnek és oknak ugyan mindig hódolunk, de sem a hatalmasok komor tekintete, sem polgárainak heve soha el nem tántorít."     

Megszólalt az igazgató is, aki szerint ő nem akar senkit kirúgni. Ez bizony örvendetes. Az érintett szülők és diákok mindenesetre állították az Indexnek, hogy volt feljelentés és kirúgással fenyegetés, a rendőrség pedig tömeges házkutatásokat tartott. Az, hogy az ügy idáig fajulhatott, jelzi, hogy nem lett jól kezelve. Itt nem életvitelszerűen drogot áruló dílerekről van szó, hanem diákokról, akik egymás között osztották meg és közösen szívták a füvet. Mert a fűszívás már csak ilyen: többnyire közösségi tevékenység, különösen fiatalok körében. Nem találsz ma Magyarországon egyetlen fűszívót sem, aki nem adott volna át füvet legalább egyszer a társának.

Nem igaz, hogy a fűszívás elmezavart okoz, mint azt az elavult propagandafilmek nyomán sokan még mindig hiszik. A kannabisz, társadalmi kárait tekintve, nyomába sem ér a dohánynak vagy az alkoholnak, ennek a két halálos drognak. Ez nem jelenti azt, hogy ez az egész rendben van, és a tanároknak szemet kellene hunyni felette. Állítom, hogy a tinédzserek fűszívása nem veszélytelen (bár ezt akarják a számba adni), és van ok az aggodalomra. Hiszen tudjuk, hogy tízből egy füvet kipróbáló rendszeres fogyasztóvá válik (ugyanannnyian, mint az alkoholt kipróbálók esetében). A fogyasztók egy kisebbsége függő lesz, aki pszichológiai kezelést igényelhet. Ők többnyire azok, akik valamilyen okból, például nehéz családi helyzet vagy egyéb pszichés problémák okán, sérülékenyebbek. Tudjuk azt is, hogy minél koraibb életkorban kezd el valaki füvet szívni, annál nagyobb az esélye, hogy nehézségeket tapasztal meg a tanulásban és a szocializációban. A fűszívás, különösen dohánnyal keverve, okozhat légzőszervi problémákat is. Ami pedig a legnagyobb veszély, ha természetes fű helyett a feketepiacon szintifüvet (biofű, herbál néven fut) vásárolnak, ami jóval károsabb. (Ez utóbbi fogyasztása Magyarországon, ahol a kannabiszt szigorúan tiltják, jóval szélesebb körben elterjedt, mint például Hollandiában, ahol a jó minőségű természetes fű jobban hozzáférhető.)

Nem arról van itt szó, hogy bárki veszélytelennek akarná beállítani a füvet, hanem arról, hogy mit tegyünk azokkal a fiatalokkal, akik füveznek. És itt bizony kimerül a szigorpártiak tudománya abban, hogy tiltsuk ki, büntessük meg, zárjuk be. És ez a csavar az, amit nem értek. Azok, akik az előbb még olyannyira aggódtak a fiatalok lelki egészsége és tanulmányi előmenetele miatt, most hirtelen könyörtelenné és érzéketlenné válnak irántuk. Képzeljünk el egy szülőt, aki próbálja tanítani biciklizni a gyerekét. Megmondja neki, hogy vigyázzon, ne menjen rá az útpatkára, mert eleshet. A gyerek nem vigyáz, elesik, lehorzsolja a lábát. Mit teszünk vele? Belökjük az árokba, hadd tanuljon a büdös kölök? Vagy segítünk neki talpra állni, és tanácsokat adunk, hogyan csinálja jobban? És ha belökjük az árokba, abból tényleg azt fogja tanulni, amit mi gondolunk?

Én azt mondom, hogy nem. Szerintem, és a témával foglalkozó szakemberek 90%-ka szerint, az iskolai drogproblémák kezelésében csak a legutolsó eszköz lehet a rendőrség bevonása. A drogprevenció nem abból áll, hogy előadásokat tartunk a diákoknak a drogozás veszélyeiről, aztán ha valamelyik mégis drogozik, akkor kihívjuk a rendőrséget. Minden a drogprevencióról szóló alapfokú képzés egyik első eleme, hogy tisztázzuk a prevenció fajtáit: általános, célzott és javallott prevenció (ajánlom a Nemzeti Drog Fókuszpont oldalát!). Ebből a javallott prevenció az, amikor a már a drogfogyasztás szempontjából veszélyeztett, de még drogfüggőnek nem minősülő diákoknak egyénre szabott segítséget nyújtanak. Ez kiterjedhet annak feltárására is, hogy a családdal minden rendben van-e. Meglepődnénk, mennyi esetben nincsen. És nem csak az abúzusról van szó, hanem egyszerűen a figyelem- és érzelmhiányos környezetről.   

Ha tehát a pedagógus azt tapasztalja, hogy diákja, vagy diákjainak egy csoportja, rendszeresen füvet szív, akkor a helyi drogambulancia vagy egyéb segítő szervezet segítséghez fordulhat, akik járatosak a javallott prevencióban. Súlyosabb esetben kezelésre is szükség lehet, de ezt egy pszichológus, és nem egy rendőr tudja megállapítani. És persze itt jön az állam felelőssége: vajon a pedagógus tudja-e, hogy kihez forduljon, volt-e ilyen továbbképzésen? Vajon vannak-e olyan szervezetek a környéken, akik képesek segíteni? Vajon megvannak-e a jogi és finanszírozási feltételei, hogy a szakemberek segítsenek? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásáról kellene vitatkozni.

Rétvári úr szerint, aki szintén szükségét érezte, hogy megszólaljon az ügyben, az állam mindent megtesz. "Bár sokan ma is a drogliberalizációért küzdenek, a kormány továbbra is szigorúan fellép a kábítószerekkel szemben," nyilatkoztatta ki, gondolom ránk célozva. Szerintem az is a probléma része, hogy a szigorban látja a kormány drogpolitikájának a kulcsát. Bár a 2010 és 2016 közötti rombolás időszakával szemben az elmúlt években valóban sor került fejlesztésekre, rendszerszintű reformok és szemléletváltás nélkül ez jelenleg olyan, mintha egy lyukas teknőbe öntené a pénzt az állam. Erről írtam máshol, bővebben. A legfontosabb az lenne, ha az állam végre komolyan venné azokat a szakembereket, akik tényleg értenek hozzá. Ha nem képezne tudatos politikát az egyházi és rendőri szereplőkön kívül minden szakmai szereplő ellehetetlenítése, megfélemlítése. Nem magam miatt, felőlem engem akár ócsárolhatnak is tovább. De legalább azokat vegyék komolyan, akik állami pénzből színvonalas munkát végeznek. Az ő véleményüket június 26-án, a drogvilágnapon lehet majd megismerni. És legalább hallgassák meg magukat az érintett fiatalokat, ahogyan az ENSZ kábítószernapi üzenete kéri. Érdemes.    

Sárosi Péter      

A bejegyzés trackback címe:

https://drogriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr1814066185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.