"Minden komplex kérdésre van egy egyszerű válasz, és ez a válasz rossz."

Ártalomcsökkentés – A számokon túl

2018. október 11. - Drogriporter

harmmeans-1-750x420.jpgHogyan alakítják a kulturális attitűdök, a politikai környezet és az adományozói elvárások az ártalomcsökkentést - és hogyan térítik el az eredeti, mozgalmi küldetésétől. Egy eredetileg angolul írt cikkünk magyar fordítása.

2007 óta készítünk drogpolitika támájú filmeket. Ez idő alatt, a világot bejárva rengeteg ártalomcsökkentő helyszínt látogattunk meg, és több száz ártalomcsökkentő aktivistával, szakemberrel és döntéshozóval készítettünk interjút különböző országokban.Könnyű elhamarkodott véleményt alkotni az ártalomcsökkentés helyzetéről egy országban.

Mielőtt ténylegesen ellátogatnék a helyszínre, az általam olvasott cikkek és jelentések alapján nekem is mindig van egy saját elképzelésem. El kell ismernem, hogy az esetek jelentős részében a valóság sokkal árnyaltabb, mint amilyenek az előzetes elképzeléseim voltak. Tapasztalatom szerint a drogpolitika és az ártalomcsökkentés terén elmaradottnak számító országokban csodálatra méltó ártalomcsökkentő kezdeményezésekkel találkozhatunk. És azon országokban, amelyeket progresszív drogpolitikájuk miatt elismerés övez, gyakran csalódást okozhatnak a merev, medikalizált rendszerükkel.

Előfordul, hogy az ártalomcsökkentésről és az emberi jogokról a legmélyrehatóbb leckéket a hátrányos helyzetű országokban élők körében tanulhatjuk meg. Gyakori hiba, hogy ezeknek az embereknek a tapasztalatait alábecsülik, és a nemzetközi szervezetek jelentései csak a sikertörténeteket mutatják be és ünneplik. A hasonló, nehéz környezetben dolgozó döntéshozók és az ártalomcsökkentő szakemberek közötti tudás- és tapasztalatcsere gyakran hasznosabb, mint a nyugati országok bevált gyakorlatainak bemutatása. A politikai változásokban mérhető azonnali siker hiánya nem feltétlenül jelenti, hogy az érdekképviseleti erőfeszítések rosszak.

A fertőzések, vagy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés trendjeire vonatkozó tudományos adatok értékelése szükséges az ártalomcsökkentés társadalmi hatásának mérésekor. De a statisztikai adatok önmagukban messze nem elegendők ahhoz, hogy valódi betekintést nyerjünk az ártalomcsökkentésbe, mint mozgalomba, és abba, hogy hogyan épül be a helyi politikai és kulturális környezetbe, és hogyan befolyásolja a közösség és az egyén életét.Az ártalomcsökkentést formáló strukturális tényezők valójában nem sokban különböznek az egyéni drog-élményt alakító tényezőktől. Az 1960-as évek óta általánosan elfogadott bölcsesség, hogy a drog-élmények három tényezőtől függenek: a ’set’ (a kábítószer-használó pszichéje), a ’setting’ (a fizikai és társadalmi környezet) és az ’adag’ (alkalmazott dózis). Hasonlóképpen, három tényező nagymértékben meghatározza az ártalomcsökkentést egy országban:

1) Kulturális attitűdök - A kábítószer-használattal kapcsolatos társadalmi hozzáállás, az ellátórendszer történeti fejlődése, a közegészségügy és a szociális szakemberek oktatása és attitűdjei, az absztinencia-kultúra hatása, valamint a vallás és az egyház szerepe.

2) Politikai környezet - A demokrácia, az egyesülés szabadsága és a civil társadalom ereje, a kormányzat típusa, a jóléti állam fejlettségi foka, kábítószer-törvények, bűnüldözési gyakorlatok, közegészségügyi szabályok és a szomszédos országok külső hatása.

3) Finanszírozás - Ki finanszírozza az ártalomcsökkentést, milyen keretek között zajlik a finanszírozás, mik az adományozók elvárásai a támogatott tevékenységekkel kapcsolatban, hogyan osztják el a pénzt.

A nyugat-európai városok nyújtják a legjobb példát arra, hogyan tudjuk visszafordítani a drogokkal összefüggő halálesetek és betegségek számát azáltal, hogy az ártalomcsökkentésbe fektetünk be. A szolgáltatásokat a kormányzat kellően finanszírozza, jól be vannak ágyazva, és össze vannak hangolva a közegészségügyi, szociális és büntető igazságszolgáltatási rendszerekkel. A politikai és kulturális környezet toleráns vagy támogató. A városi vezetők azonban gyakran önös céllal karolták fel az ártalomcsökkentést: megszabadultak az utcai zavaró tényezőktől és a rossz sajtóvisszhangtól. A fejlett országokban a csúcstechnológiás, jól finanszírozott szolgáltatások gyakran valós mobilizálás, és a drogfogyasztó közösségek bevonása nélkül működnek. A legjobb szolgáltatások nem feltétlenül a kellően finanszírozott szolgáltatások, hanem a civil szervezetek által működtetett kezdeményezések, amelyekbe sok időt és energiát fektetnek az érdekérvényesítés, a közösség mobilizálása és szakértői részvétel terén.

Nyugat-Európa nagy részében már sikerült az ártalomcsökkentésnek érvényt szerezni. Jelenlétét megszokták, a kormányzat által fizetett technokraták vagy közegészségügyi tisztviselők működtetik a hivatalos sztenderdek szerint. Ha európai ártalomcsökkentő konferencián veszünk részt, találkozni fogunk szociális munkásokkal, közegészségügyi szakértőkkel és a bűnüldöző szervekkel, akik kutatási eredményekkel, támogatási rendszerekkel és szakmai protokollokkal foglalkoznak. 

Éles a kontraszt, ha az Egyesült Államokban veszünk részt ártalomcsökkentő konferencián. Ott az ártalomcsökkentés még mindig egy olyan földalatti mozgalomként működik, amely megkérdőjelezi a mainstream absztinencia-kultúra és a kemény drogokkal kapcsolatos politika jelenlegi status quo-ját. A finanszírozás ingatag, miközben a tűcsere szövetségi finanszírozása egészen a közelmúltig tiltott volt. Több a lázadó és punk ezeken az eseményeken, akik társadalmi igazságosságról és rendszerszintű rasszizmusról beszélnek.

Míg a nyugat-európai konzervatívok – nem feltétlenül szívesen - elfogadják az ártalomcsökkentést, addig az Egyesült Államokban inkább egy baloldali gerillamozgalomként lehet jellemezni, amelyet kábítószer-használó aktivisták és radikális szociális munkások vezetnek. A közelmúlt opiát túladagolási járványa hozzájárult ahhoz, hogy az ártalomcsökkentés jobban a mainstream részévé váljon - de csak az emberi életek elvesztésének szörnyű árán.

A legtöbb kelet-európai és ázsiai országban gyakran hanyatló kórházakkal, kiégett és alulfizetett egészségügyi szakemberekkel, valamint alacsony kapacitású és nem kellően felszerelt szolgáltatásokkal találkozunk. A HIV-fertőzés és a túladagolás miatti halálozási arány magas. A büntető törvények szigorúak. A kábítószer-használókat gyakran kényszerítik úgynevezett terápiás programokba, ahol valójában nem kezelést, hanem kínzást kapnak. Ebben az ellenséges környezetben az ártalomcsökkentés csak nemzetközi adományozók, például a Globális Alap segítségével tud gyökeret verni. Pozitív hatása óriási az új fertőzések csökkentésében, és a HIV-kezelés és -megelőzés kiterjesztésében az úgynevezett kulcspopulációk (melegek, szexmunkások, drogfogyasztók) körében. A Globális Alap támogatása nélkül ezeknek a közösségeknek nincs se hangjuk, se jövőjük.

A nemzetközi adományozóktól való függés azonban olyanná teszi az ártalomcsökkentést, mint a beltéri, mesterséges fényben termesztett növény, amely nem ereszt mély gyökereket a befogadó társadalom kulturális és politikai talajába. Mindaddig virágzik, ameddig a finanszírozási környezet kedvező. De amint megvonják a nemzetközi támogatást, és ki van téve a zord, kinti környezetnek, sérülékennyé válik. Ez történt, amikor a Globális Alap a pénzügyi válságot követően megváltoztatta finanszírozási politikáját, és számos ország elvesztette pályázati jogosultságát. Ez sok közösségi alapú ártalomcsökkentő szolgáltatás hirtelen összeomlását, valamint az tűhasználók további marginalizálódását eredményezte, és emiatt sajnos sok HIV-el élő ember hal meg.

A szolgáltatásokat biztosítók általában követik a pénz áramlását. Sokan elhagyták az ártalomcsökkentő szolgáltatásokat a prevenciós vagy felépülési programok, esetleg más csoportok kedvéért. Gyakorlatilag túlélési stratégiából. Hamarosan kiderült, hogy a tájékoztatásba és a közösségi érdekképviseletbe való befektetés nélkül, csak a szolgáltatásokra összpontosítva, a nemzetközi adományozók nem tudták az ártalomcsökkentést életképessé tenni.

A donorok az ártalomcsökkentést nemcsak finanszírozzák és alakítják, hanem torzítják is.Például gyakran szorítják az ártalomcsökkentést a HIV-megelőzés keretei közé, és így a közegészségügyi beavatkozások körébe. A kormányzati donorok gyakran a kezelés és a megelőzés alá rendelik az ártalomcsökkentést. Az ártalomcsökkentésnek ez egy redukcionista értelmezése, amely pusztán közegészségügyi beavatkozásnak tekinti azt. Nem számol a pszichoaktív anyagok használatával kapcsolatos számos egyéb fontos szemponttal, mint például a szegénység, a kirekesztés, az intézményi rasszizmus és szegregáció, a hajléktalanság és a munkanélküliség társadalmi dimenziói.

A szigorú, tiltó büntetőjogi törvények jogi-politikai hatásait is gyakran figyelmen kívül hagyják. Ezek illegalitásba kényszerítik a szereket és a szerhasználókat. Ezen rendszerszintű tényezők kezelése érdekében az ártalomcsökkentésnek túl kell lépnie a közegészségügyi szemléleten és mozgósítania kell a marginalizált közösségeket az elnyomó és önkényes kormányzati politika és törvények ellen. A büntetőjogi reformnak az ártalomcsökkentés lényeges részét kell képeznie - sok ártalomcsökkentő szervezet napirendjén sajnos mégsem szerepel.

Másodszor, az ártalomcsökkentés a közegészségügyre szűkítő megközelítés csupán a HIV-megelőzés eszközének tekinti azt. A figyelmet így csak az injektáló droghasználatra irányítja. Tény, hogy az injektáló droghasználók csoportja sokkal marginalizáltabb, mint droghasználók bármely más csoportja. Mégis, az ártalomcsökkentés, mint filozófia és gyakorlat, több a fertőzések puszta megelőzésénél. A drogfogyasztással kapcsolatos általános felfogás megváltoztatására van szükség.  

Ennek magába kellene foglalnia pragmatikus és empatikus programokat a rekreációs droghasználat káros hatásainak csökkentése érdekében. Például az elektronikus tánczenei szcénában - még akkor is, ha ennek nincs közvetlen köze a HIV megelőzéséhez. A droghasználók túlnyomó többsége nem injektálva fogyasztja a drogokat. Az ő elérésük nemcsak a balesetek elkerülése érdekében fontos, hanem sokat tehetnek azért, hogy elősegítsék az ártalomcsökkentés, mint vezérelv elfogadását az általános lakosság körében. Azokban az országokban, ahol az ártalomcsökkentés a Globális Alaptól függ, a szórakozó fiatalokat támogató programok alulfinanszírozottak és szűkösek. Amikor az utcákat új pszichoaktív szerek lepték el, és a kábítószer-használat és -elosztás új formái jelentek meg a fiatalok körében, az opiát-injektálókat szolgáló programok nem tudtak megbirkózni ezekkel a problémákkal.

A nagy adományozók ezenkívül gyakran a saját képükre formálják a támogatottjaikat. A korlátozott erőforrásokért versengő civil szervezetek számára nagyon könnyű szem elől téveszteni küldetésüket, és helyette az adományozók elvárásait követni a finanszírozás biztosítása érdekében. A civil szervezetek és közösségek működését átalakíthatják az adományozók elvárásai. Például arról, hogy milyen tevékenységeket támogatnak, milyen régiókban és milyen csoportok számára. Emellett a támogatások igénybevétele, a támogatások kezelése és a beszámolók elkészítése óriási befektetést igényel a szervezetektől mind időben és mind emberi erőforrásokban. Az adományozók által megkövetelt bürokratikus folyamatok eltorzítják az idő, a munkatársak, a szolgáltatások - és végül a szervezet missziójának - érzékelését. A támogatott szervezetek gyakran azzal szembesülnek, hogy a donor számára nem a társadalomra gyakorolt valódi hatás a fontos, hanem a szervezeti stabilitás a támogatások kezelésében és lejelentésében. A közösségi aktivisták gyakran válnak technokratákká, akik elveszítik a kapcsolatot az általuk szolgált közösségekkel. Amikor aktivisták zsargonban beszélnek, az érveik nem találnak megértésre a nagyközönség körében.

A nemzeti és a nemzetközi adományozóknak le kell vonniuk a következtetéseket, és többet kell invesztálniuk a közösség szervezésébe és a tájékoztatásba, hogy a droghasználókkal kapcsolatos társadalmi attitűdök és politika megváltozhasson. A ’set’ és a ’setting’, azaz a kulturális és politikai környezet átalakítása nélkül az ártalomcsökkentés sebezhetővé válik, és képtelen alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Ha az ártalomcsökkentés nem kellőképpen illeszkedik be a társadalomba, és a közösség elutasítja, akkor a politikai környezet hirtelen megváltozása következtében olyan országokban is összeomlik a szolgáltatás, amelyekben a nemzeti finanszírozás elérhető, amint azt a saját országom, Magyarország is jól példázza.

Azok a merev szabályok, amelyeket a nemzetközi adományozók a szervezetek működésével és társfinanszírozásával szemben támasztanak, a gazdag országokban működő nagy szervezeteket részesítik előnyben az elnyomó környezetben élő és dolgozó közösségi aktivistákkal szemben. Sem ezek a merev szabályok, sem pusztán a szervezetekbe, a szolgáltatásokba és a projektekbe való befektetés sem garantálják önmagukban a támogatások társadalmi hatását. Azt csakis úgy lehet elérni, ha emberekbe és közösségekbe fektetünk pénzt. Néha a legjobb ötletek és kezdeményezések olyan helyi aktivistáktól és közösségi csoportoktól származnak, melyeknek nincs jól megalapozott működési struktúrája. 

Ahelyett, hogy a támogatott szervezeteket támogatás-feldolgozó vállalatokká alakítanák át, akik a nyugati típusú menedzsment módszerek megszállottjai, új és rugalmas szabályokat, új finanszírozási módokat kell kidolgozni. A társadalmi mozgalmak közötti szinergiák kialakítása szintén fontos – együtt sokkal nagyobb társadalmi támogatásra számíthatnak. Sokat tanulhatnak egymástól az innovatív érdekképviseleti módszerekről, amelyek az üzenetek célba jutását szolgálják. Csak együtt tudnak megküzdeni a megszorító intézkedésekkel, a jobboldali populizmus növekedésével, és az új önkényuralom civil társadalommal vívott harcával szemben. Végső soron az ártalomcsökkentés, mint mozgalom sikere a társadalmi igazságosságért küzdő mozgalmaktól, a demokrácia állapotától, és egy erős civil társadalomtól függ.

Sárosi Péter

Fordította: Polgár Andulka

A bejegyzés trackback címe:

https://drogriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr7014296181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.