"Minden komplex kérdésre van egy egyszerű válasz, és ez a válasz rossz."

Átöleltem a kegyetlen érzéseket

2019. október 08. - Drogriporter

7f04f68203868ed0247070661f3f4396.jpgEszter az MDMA hatása alatt, magzatpózba kuporodva döbbent rá arra, hogy milyen nagy érzelmi terheket cipelt a gyermekkorától fogva, és hogy ezen dolgoznia kell. Olvasói beszámoló következik!

Mindig is egy életvidám embernek tartottam magam. Nem voltak komolyabb gyerekkori traumáim. Persze nehezebb karmikus feladatokat elém is állított az élet, de mondhatom, hogy viszonylag kiegyensúlyozott életem volt mindíg is.

A 25. életévem körül rohamosan elkezdett változni a belső világ. Hazaköltöztem. A szüleim éppen válófélben voltak. Nem volt kifejezetten intenzív ajtócsapkodás vogy ordibás. Annál inkább nyomasztó, fojtogató légkör.

Törekedtem arra, hogy ezt az energiát ne fogadjam magamba, és kimaradjak az ő kis játszmájukból. Hiszen akkoriban a magam keresztjét is cipeltem. 

Életkedv nulla. Motiváció a mindennapokhoz, kizárva. Évezni a nyári nap forró sugarait? Tegyék a bolondok. Jó nekem a sötét szobában is. Reggelente felkelés után azon imádkoztam, hogy legyen végre este. Este meg azon, hogy amikor reggel felkelek, legyek végre “normális”, mint régen. Tudtam, hogy valami nincs rendben körülöttem és bennem, ezért foggal körömmel elkezdtem küzdeni ellene. Jól akartam lenni, újra. Minél jobban akartam, annál inkább ástam lefelé a gödröt lelkem sötét bugyraiba, és minél lejjebb ástam, annál nagyobb bűntudatot éreztem, hogy nem tudok kijönni belőle. Akkoriban sokat kellett autóznom. A gondolat, hogy ha csak egy kicsit is húzom el a kormányt az erdő irányába, és valószínüleg ilyen sebességnél, kész, ennyi volt, ott lebegett folyton a szemem elött. Szabályosan rettegtem a saját gondolataimtól. Belül tomboltam ellenük. Ez nem lehet. Ilyeneket én nem gondolhatok. Hát milyen embernek neveltek engem? 

Aztán egy “véletlen” csoda folytán megismerkedtem a párommal. Az ő közelsége enyhített a sötét látásmódomon, de mindig csak ideiglenesen. Ő is tudta, hogy nem minden a legjobb körülöttem, de én nem beszéltem semmilyen lélektépő gondolatomról. Senkinek. 

Aztán egyik találkozásunk alatt felfordult a világ. A beszélgetés közepén feldobott egy ötletet, hogy itt van két adag kristályos MDMA. Szerinte be kellene venni. Annyit tett hozzá, hogy ez valószínűleg jó lesz neki, nekem, meg nekünk. 

Hát... én elötte két féle képpen módosítottam a tudatom. A bulizós korszakomban az alkohollal, meg olykor öcsém számba nyomta a füves cigit, amitől általában beforultam. De hogy mi ez a cucc? Gőzöm sem volt. 
Úgy voltam vele, hogy ennél lejjebb ugyan hova? Benne bíztam, magamban nem, de ahhoz már kezdtem hozzászokni. Úgyhogy bevettük. 

Fogalmam sem volt, mi lesz. Befeküdtem az ágyba. Behunytam a szemem, és vártam. Közel fél óra után elkezdtett izzadni a tenyerem. Aztán jöttek a hosszú, mély levegők. Egyre mélyebbről, egyre inkább sejtetve, hogy azt hiszem, kezd hatni ez a micsoda.

A párom fogta a kezem, biztatott, hogy minden rendben lesz.

Aztán jött egy érzés. Csukott szemmel is szinte láttam lelki szemeimmel, hogy ez az érzés kézen fog és azt mondja, hogy menjek ki vele a nappaliba, ahol egyedül lehetünk. Én átadtam magam neki, és magzatpózban a szőnyegre heveredtem.

Beszív a levegő, kifúj, beszív, kifúj. Tomboltak bennem az érzések. És egyszer csak, mint egy váratlanul jött szélvihar, kicsapódott a szívcsakrám ajtaja, de akkora erővel, hogy azt hittem kiesek a bőrömből. Egyszerre öntött el az öröm, a hála, a boldogság és minden földön túli érzés. Lelkem a béke tengerében fürdött. És ott akkor abban a pillanatban, mint egy  kirakós játékként az életem elkeztett helyreállni, mint ha egy gyertya meggyújtásával láncreakciót indítva gyúlt volna meg sok-sok apró gyertya, ami elkezte felitatni a lelkemre rakódott sötétséget. Ahogy tágult a fény, úgy nőt a hála szívem köré. Abban a helyzetben értelmet nyert minden. Tudatomra ébredtem. Sorba álltak előttem a kegyetlen érzések, és én szeretettel néztem rájuk, átöleltem őket.

Láttam a szüleim, ahogy szenvednek. Láttam magam, ahogy szenvedek. Láttam, hogy megfogantam. Láttam, hogy nem tervezett gyerek lettem. Láttam, hogy a szüleim miattam házasodtak össze...

Láttam, hogy el akarnak válni. Láttam, hogy ez mind miattam van, mert ha én nem vagyok, akkor ők most nincsenek ebben a helyzetben. Láttam, hogy ezt a sötét világot ezért építettem magam köré. Mert aki két ember életét is tönkreteszi, az nem érdemli meg a boldog életet... sőt magát az életet sem.
Mindezen látottakat örömkönnyekbe öltöztettem és engedtem, hogy kiszálljanak belőlem, s megszabaduljak e nehéz tehertől. A önmagam iránt érzett szeretet motorja újra beindult....

Ott akkor elindultam egy új, érdekes ösvényen, ami számomra eddig még ismeretlen volt. 
Azt az elmúlt egy két év alatt megtanultam, hogy ilyen szerek használata, soha nem a megoldást, hanem a feladat kulcsát adják a kezembe. Hogy hajlandó vagyok e bemenni a szobába vele és ezeken dolgozni, az csak mind rajtam múlik. 

Tiszteletben tartom ezeket a lehetőségeket, mert érdekes és nagyon tanulságos világba tudnak kalauzolni, amiről persze mindenki, aki hasonló szándékkal áll hozzá, órákat tudna zengeni, biztosan. 

Lelkünk ösvényét a saját lábunkon, egyedül kell járni, ha pedig besötétedne az út, megannyi lehetőségünk van, apró gyertyát gyújtva, megvilágítani a teret.

Azóta megtanultam, hogy mindenki okkal születik oda, ahova kell. Hogy miért vállaja magára az adott helyzetben kilátástalannak tűnő feladatokat? Mert a lelkünk javulni jött ide, ez az ami életet ad neki. 
A minden napos apró fejlődések! 

Amikor valaki készít egy videót egy kockázatos mutatványról, vagy veszélyes kisérletről, és felteszi a netre, valószínűleg elhangzik az elején, hogy ne próbáld ki otthon.

Én sem bátorítok senkit.

Csupán az élménymegosztás volt a cél.

Mert azért akár milyen szemszögből is nézzük még is csak drogokról beszélünk.

És hát, ha tetszik ha nem, ez a téma a köztudatban kéz a kézben jár a függőséggel.

Sem megcáfolni sem alátámasztani nem akarom ezt az állítást. Azt tudom, hogy mi emberek hajlamosak vagyunk “függeni” ...

... a kávéhoz, a csokihoz, a dohányzáshoz, a tisztasághoz, a vásárláshoz, a szexhez, a közösségi médiához és a többi.

Azt, hogy ezt mennyire tudjuk őszintén lerendezni magunkkal, ez leginkább az akaratunkon múlik.

Eszter

FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://drogriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr8815208920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.