"Minden komplex kérdésre van egy egyszerű válasz, és ez a válasz rossz."

Semmit róluk nélkülük

2019. november 11. - Drogriporter

screenshot_2019-11-11_at_13_05_08.pngAz érintett emberek bevonása nem csak kötelesség, de egyben új dimenziókat nyit meg előttünk a problémák megoldásában. Akkor is, és akkor még inkább, ha a társadalom által utált csoportokról, szexmunkásokról, drogfogyasztókról, hajléktalanokról stb. van szó.     

A fenti kép egy nőjogokról szóló konferencián készült Szaúd-Arábiában. Igen, nem tévedés: egyetlen női résztvevő sem bújik meg a burnuszos úriemberek sorai között. Abszurd? Nekünk igen, nekik természetes. Éppen annyira, mint amennyire nálunk még mindig természetesnek tűnik, hogy egy sor marginalizált csoportról úgy szervezünk rendezvényeket, hogy közben fel sem merül a szervezőkben, hogy meghívják magának az érintett csoportnak a képviselőit.

Még mindig rendszeresen látok rendezvényeket hajléktalanokról, drogfogyasztókról, LMBTQ emberekről, HIV-el élőkről, szexmunkásokról, cigányokról stb., amelyeken gyakran egyetlen érintett sem szólal fel - vagy ha igen, hát akkor legfeljebb mutatóba (token résztvevő), hogy ki lehessen ezt is pipálni.

Sajnos még a magukat progresszívnek, baloldalinak, liberálisnak tartó aktivisták, kutatók és szakemberek körében is gyakran teljes értetlenség uralkodik az érintettek bevonásával kapcsolatban - ha megbélyegzett csoportokról van szó. Jó példa volt néhány éve a Budapest Pride, ahol a szervezők gyakorlatilag betiltották a transz szexmunkások rendezvényét, mivel nem értettek egyet az aktivisták megközelítésével (eközben persze nem volt bajuk a más megközelítést valló, az érintettek bevonása nélkül szervezett rendezvényekkel).

Néhány hete Lisszabonban vettem részt egy európai addiktológiai konferencián, ahol a felszólalók kb. 99%-a akadémiai kutató, orvos vagy szociális munkás volt, miközben alig mutatóba szólaltak meg olyan emberek, akik a saját, drogfogyasztással, függőséggel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg. Pedig a konferencia idei témája az volt, hogyan tudunk megfelelni a 21. századi digitális világ új kihívásainak.

A minap lemondtam a részvételt egy a "prostituáltak méltóságáról" szóló rendezvényen, mivel arra a szervezők kérésem ellenére sem voltak hajlandóak meghívni az érintett csoport, az aktív szexmunkások egyetlen képviselőjét sem. A rendezők az akadémiai feminista felszólalók mellett meghívtak ugyan egy "ex-prostituáltat" - de ezt én semmivel sem tartom jobbnak, mint amikor egy melegekről szóló konferenciára meghívnak egy "conversion" terápián átesett "ex-meleget". Igen, az "ex" csoportok tapasztalatai is fontosak lehetnek - de nem helyettesítik az aktuális csoport bevonását. Nem helyettesíti a drogfogyasztók bevonását az, ha meghívunk egy olyan felszólalót, aki már leállt, vagy a hajléktalan emberek bevonását, ha meghívunk valakit, aki már lakáshoz jutott.

Vajon lehet-e értelmes párbeszédet folytatni egy marginalizált csoport jogairól anélkül, hogy bevonnánk az adott csoport tagjait ebbe? Minél többet foglalkozom hasonló csoportok helyzetével, annál inkább meggyőződésemmé válik, hogy nem.

Bevallom, én sem mindig értettem és éreztem a jelentőségét az érintettek bevonásának. A nyugati konferenciákon gyakran volt olyan érzésem, hogy az érintett közösségek képviselői nem képviselik az egész csoportot, csupán annak egy töredékét - vagy éppen csak saját magukat. Rendezvényszervezőként én magam is tapasztaltam/tapasztalom az ezzel kapcsolatos nehézségeket: vajon kit hívjunk meg? Ha egy valakit meghívunk, vajon a többiek nem érzik-e kihagyva magukat? Vajon tényleg eljön, akit meghívtunk, és nem mondja le a végén váratlanul? Ezek bizony jogos félelmek, különösen egy kriminalizált és megbélyegzett csoport tagjainál - velem is előfordult, hogy vért izzadva sem sikerült olyan felszólalót találnom, aki (aktív fogyasztóként) az intravénás drogfogyasztók megélt tapasztalatairól beszélt volna nyilvános rendezvényen. Sajnos bizonyos csoportok önszerveződése még gyerekcipőben jár nálunk.

De mindezen kihívások és nehézségek ellenére igenis törekedni kell az érintett közösségek bevonására. Az elmúlt években volt alkalmam megtapasztalni a különbséget azon rendezvények között, amelyek az érintett közösségek aktív bevonásával készülnek, és azok között, amelyek nem. Az előbbi kategóriába tartozó rendezvényeken mindig izgalmas, megrendítő és új tudásra tettem szert, még akkor is, ha tudományos értelemben véve kevés újdonság hangzott el, és az érintettek által elmondottakkal sem mindig értettem egyet.

A közösség bevonása nélkül tartott konferenciákat azonban gyakran áthatja az életszerűtlen sterilitás és a paternalizmus légköre. Mintha a színes televízióról hirtelen visszaváltanék fekete-fehérre. Hiába van sok felszólalónak egy sor tudományos fokazata és jelent meg egy rakás cikke peer-reviewed folyóiratokban, néha elképesztő sületlenségeket tudnak beszélni - amit a megélt tapasztalatokkal ellensúlyozni lehetne. Rá kellett jönnöm, hogy az érintettek bevonása milyen sokféle téma megértéséhez milyen sokféle módon járul hozzá, a politikai ügyektől az ellátórendszer fejlesztéséig, a mainstream szolgáltatások javításától az innováció felfedezéséig.

Amikor egy társadalmi probléma hagyományos kezelése megreked, kiüresedik és kudarcot vall, akkor a megoldást gyakran az jelenti, ha másként kezdjük látni magát a problémát - és az érintett emberekben nem a probléma forrását, de a megoldás kulcsát kezdjük látni.

A közösség bevonása egy olyan horgony, ami szilárdan a talajon tart minket, és nem engedi, hogy elszálljunk az ideológia által gerjesztett hamis valóságok rózsaszín fehőibe. Attól függetlenül, hogy milyen sokfélék az érintett közösségek, és milyen sokféle hanggal, véleménnyel találkozunk közöttük, a megélt élményeikkel mindig olyan új dimenziókat nyitnak, amikre korábban nem is gondoltunk. Nincs olyan kutatási eredmény, szakértői vélemény, ami helyettesítheti a fájdalmat és örömet, a sikert és kudarcot, amit csak azok az emberek kommunikálhatnak nekünk, akik megélték azokat. Ez nem a statisztikai reprezentativitásról szól - hanem az Életről, úgy, ahogyan azt csakis egy hús-vér emberi lény kommunikálhatja egy másik emberi lénynek, miközben együttérző szemkontaktus jön létrek közöttük. Martin Buber joggal állapította meg, hogy az Én és Te kapcsolat mindig magasabbrendű az Én és Az kapcsolatnál.

Lehet az érintettek képviselőivel vitázni, nem kell velük mindenben egyetérteni, ők is sokszor beszélnek hülyeséget. De meg kell őket hallgatni, be kell őket vonni és nem szabad őket ignorálni. És nem csak a szavak szintjén. Támogatni kell az érintett csoportok önszerveződését, közösségszervezőkkel, képzésekkel és ösztöndíjakkal. Minden marginalizált csoportot segítő szolgáltatásnak alkalmaznia kell a sorstárs segítést. Meg kell védenünk a sorstárs segítőket, közösségi aktivistákat a támadásoktól és a kiégéstől.

Személy szerint nagyon hálás vagyok minden olyan embernek, aki a társadalom margóján élő közösségeket képviseli. Rengeteget tanultam tőletek!

 Sárosi Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://drogriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr4015301446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.