"Minden komplex kérdésre van egy egyszerű válasz, és ez a válasz rossz."

1200 mikrogramm

2020. február 12. - Drogriporter

abstract_women_geometry_space_colorful-10899_png_d.png"Nem úgy kaptam választ, ahogy akartam, de ez gyakran előfordul, ha az ember a kozmosszal dumcsizik" - írja olvasónk, Eszter, aki életének egy válságos időszakában fordult a pszichedelikus élményhez.

35 évesen két gyerekkel a válás szélén álltam, nem tudtam merre indulhatnék tovább. Megakadt a lemezjátszón a tű, és nem tudtam mi a "B oldal”. Az "A oldal”, ez a közös családos ügy megsemmisülni látszott. Budapesten adtunk el egy közös lakást. Akkor indult felfelé a svájci frank, volt némi pénzem, de arra semmiképp nem elegendő, hogy a gyerekekkel megfelelő méretű lakásban éljünk. Talán egy egyszobás kijött volna. Hitelt nem akartam felvenni, haza a szüleimhez nem akartam menni, mert úgy éreztem, akkor el is süllyedek. Nem szégyenemben, hanem felnőttségemben. És ez csak a praktikus oldal volt.

Lelkileg kiégve, csalódva, öt évnyi gyes után félőrült állapotban kellett döntenem a jövőmről és a gyerekeim jövőjéről. Nem nagy meglepetés, hogy nem ment. Semmiben sem voltam biztos, csak abban, hogy valami hatalmas fordulatra lesz szükségem. És belém villant, hogy itt az idő bevenni 1200 mikrogramm LSD-t.

A gyerekek születése előtt olyan környezetben dolgoztam, ahol sokat beszélgettünk az 50-es években még legálisan végzett LSD kísérletekről, hogy milyen módon használták akár gyermekpszichiátriai osztályokon is. Én magam addig életem során kétszer egy fél bélyeget ettem meg, szívtam néhányszor füvet, ami különösebben nem érintett meg, de semmilyen mélyebb gyakorlati tapasztalatom nem volt a tudatmódosítók terén (az alkoholt nem számítva). Egy vidéki házban egy kedves barátnőmet kértem meg, hogy legyen velem az utazás alatt, amit egy hálózsákba begubózva töltöttem. A barátnőm ismert valakit, aki tapasztalt volt már az ilyen utazások kísérésében, tőle kaptunk néhány praktikus tanácsot, de még ő sem tette meg ezt az utat.

Pár perc alatt folyékonnyá vált körülöttem minden és azt hiszem hat óra hosszáig nem voltam magamnál. Elsüllyedtem a belső univerzumba, ami semmivel sem kisebb és érthetőbb, mint a külső. Istent kerestem, magamat kerestem. Végignéztem és végig éreztem, ahogy szétesik a tudatom. És ahogy rájövök, hogy én semmi vagyok.

A rádöbbenés után saját testemből kilövelve haltam meg, majd a kozmoszba kerülve lebegetem. Azt láttam, hogy minden lélek egy gömb. Egy aranyló gömb. Amennyire jelen tudsz lenni a pillanatban, annyi energiával telik meg lelked gömbje, ami aranynyalábokkal lép kapcsolatba a többi aranyló gömbbel. Csodálatos volt látni. Mind ott vagyunk együtt, mindenki lelke össze tud kapcsolódni a jelenben.

Aztán megláttam egy piramist, ahol a lelkek sétáltak, láttam, hogy a csúcson csak kevesen vannak, én kissé a középmezőny felett a „harcosok” szintjén voltam. Fekete vörös sárkány volt az emblémánk büszke voltam, hogy én egy harcos lehetek ebben az életben és egy pillanatra sem akartam máshova kerülni, mert minél feljebb vagy a lelkek piramisán annál jobban érzed mások fájdalmát is. Örültem, hogy nem kapok többet, mint amennyit el tudok viselni. Azóta tudom minden spirit embernél ha hazudik magának is, mert ezen a piramison hidd el nem akarsz feljebb jutni.

Eddig tartott a színes élmény, a halál és az örökkévaló. Innen kezdődött a kőkemény munka. Szembenézés mindazzal, amit tudok, de nem akarok elfogadni, és ezért úgy élek, ahogy nem szeretnék. Hálás vagyok minden krízisnek minden nehézségnek ami arra késztet, hogy önmagamba nézzek. Ezzel a lendülettel, ahogy én voltam, elsöprő a döbbenet, hogy mit teszel te magaddal. Nincs szégyen, csak a közömbös valóság, és látod, hogy te csinálod. Nem is akarsz élni, nem is fogsz kikerülni, innen, mert nincs amit annyira szeretnél, hogy élj.

És akkor a szívemben megjelentek a gyerekeim. Talán szánalmas, hogy nem volt más, semmi semmi az életből, de hálás vagyok, hogy ők vezetnek engem. Rájöttem, hogy ők tanítnak szeretni. Mert ha nem kaptál is, ne higgy senkinek, aki mást állít: nekünk közösen rengeteg szeretetünk van. És te oda el tudsz jutni, nem kell többé sírni, adhatsz úgy is, hogy nem kaptál. Én régen úgy kaptam, hogy az hittem nem is jár nekem. Nem voltam elég jó, de minden, ami csak létezik, csodálatos és elég jó a végtelen szeretetre. Ha most mindent abbahagynék, és csak szeretnék, amíg élek, az lenne a legadekvátabb tettem.

Voltak szörnyű szobák is a lelkemben, nem tudom honnan. Régi életek, rossz gondolatok vagy kollektív fájdalmak? De rájöttem csak úgy juthatok ki a körforgásból, ha mindent nagyon mélyen elkezdek szeretni. Mint saját részemet. Szerettem a nyomort, amit láttam, a fájdalmat, a félelmet és kerestem a testem, hogy hol lehet az éterben. Éreztem, hogy valahol mégis létezem.

És akkor végre kijutottam a fejemből és észrevettem, hogy ott ül mellettem valaki és szól hozzám. Rádöbbentem, hogy ez a világ legcsodálatosabb dolga, hogy más is létezik rajtam kívül. Hogy nem kell egyedül bolyonganom a fejemben, a szívembe zárt fájdalommal, mert itt van ő, és itt van a világ, ami csodálatos.

Hat óra után kimentem sétálni az erdőbe. Láttam a Földet átszövő piros érhálózatot, végig futott a talajon. Minden érez, mindennel össze vagy kapcsolva, te nem vagy, de minden van. A létezés egy csoda. A lehetőségek univerzumából, ami megvalósul, az szent és igaz.

Nem úgy kaptam választ, ahogy gondoltam (jellemző, ha az ember a kozmosszal dumcsizik). Én voltam a kérdés és ebben kaptam segítséget. Elindultam a saját utamon. Vidéken élek egy kis házban, hitel nélkül, nehéz körülmények közt. Nem hazudok, kemény volt. Volt sírás és panasz, de egy hatalmas lépést tettem magam felé, mert már nem Isten, és nem is az univerzum a cél, hanem én, aki nincs.

Eszter

FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://drogriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr3515470412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.