"Minden komplex kérdésre van egy egyszerű válasz, és ez a válasz rossz."

Ó, te csodás Hollandia – A könnyű drogok otthona

2020. június 15. - Drogriporter

4603b1cc00000578-0-image-a-8_1509843703705.jpg"Meg persze a sajté, a tulipáné és a kurváké. Van még nagyon élvezetes sültkrumpli (főleg ha üt a munchies, mogyorószósszal megspékelve), sörök, szélmalmok, barna téglás házikók is, de maradjunk a témánál. Meg a buliknál és fesztiváloknál, mert ahhoz a hollandok nagyon értenek." Olvasói beszámoló következik Sniffany-tól.

Most, hogy szeptemberig – vagy talán a következő szezonig – minden fesztivál és party kilátástalan, rámtört a hiányérzet. Nem vagyok már húsz éves, kicsit talán lenyugodtam, vagy csak kitomboltam magam. Mondjuk ki, kiégtem rendesen, ami nem csoda, ha visszagondolok az egyetemi évekre, meg arra, mit kapott ez idő alatt a szervezetem és a pszichém. Jócskán visszavettem; a heti, kétheti, majd havi bulik évi három alkalomra ritkultak, a feeling, na meg az íze végett...

Míg itthon psy-ra tapostam mezítláb, addig odakint, tulipánföldön, a hardabb basszusokat kergettem, mint a veszettkutya. Hardcore és hardstyle bulikra jártam, néha becsúszott egy többnapos, alvásmentes megőrülés is, fesztivál formájában. Nem tagadom, engem is berántott az aftermoviekon közvetített delíriumos Csodaország – a mögötte lévő gépezetet és azt, hogy mekkora business van ebben, még nem vettem észre, vagy csak szimplán nem érdekelt. A szabaság illúzióját ígérték körülbelül 60 eurós belépőkért, tüzijátékkal és lasershow-val, meg további vizuális orgazmussal kecsegtető End Show-val. Kár lenne tagadni, de vonzott, mint lepkét a láng. Vagy prostit a csík kokai

Ma persze másként értékelem az egészet. Bulizni jó, meg minden, de már biztos nem szórnék el ennyit ezekre a dolgokra. Míg az aftermovien csupa boldog, felhőtlen, extázisban lebegő, boldog arc és meterséges eufória hívogat, a filterek nélküli realitás sokszor kijózanító. Egy háromnapos eseményen belefutni azért lejövős agresszióba, feszült arcokba, kilométeres sorokba a mosdón, és csúnya túladagolásos esetekbe is. A drogpolitika kint meglehetősen más, mint itthon. Ha túltoltad, a security nem kísért ki. Erre szolgált az EHBO (Eerste Hulp Bij Ongevallen), a makulátlan és diszkrét elsősegély.

Bevallom, magam is megjártam a holland elsősegélyt, de mentségemre szóljon, a saját két lábamon mentem, és távoztam onnan. Harmadnaposan betoltam egy igen magas MDMA dózisú sárga lasztit, amitől erős hányinger és szédülés tört rám. A társaságból egy aznap megismert tag reflux-gyógyszerrel kínált, holtbiztosan állítva, az majd elmulasztja a rosszullétem. Utólag bölcs, anyai mosollyal nyugtázom; nyilván okosabb lett volna hányni egy kiadósat, megtisztítva a szervezetem a felesleges adagtól, aztán bő folyadékpótlással rendbeszedni magam.

Akkor, ott, húsz évesen, tág pupillákkal, szar állapotban, gondolkodás nélkül nyeltem be az újabb tablettát, feloldozást remélve a rosszulét alól. Ennek következtében aztán a sárga Super Mario Bullet bogyó „se ki, se be” státuszban vesztegelt bennem. Továbbra is szédelegve, talán már enyhén nyáladzva, többször is leülésre kényszerülve szenvedtem, szemmel láthatóan nem tudtam tovább folytatni a bulit. Míg a haverjaim teljesen készen verették az első sorban, a barátnőm a hátam simogatta és győzködött, látogassuk meg az EHBO-t. Végső elkeseredésemen a következő kérdés hagyta el a számat:

 - Te voltál már?
- Persze. Kétszer.

Ez megnyugtatott, és elszántam magam. Bekísért a kordonok mögött húzódó, elfüggönyzött részre. A security sajnálkozó tekintettel állt féllre. Szegény, buta kislány  - gondolhatták. Az orvos egy idősebb, pocakos, megnyugtató kisugárzású úr, megkérdezte, mi a panaszom és mit fogyasztottam. Angoltudásom összeszedvén, és bizonyítva, nem vagyok súlyos állapotban, nem szorulok kórházi ellátásra, felsoroltam mindent. Hümmögött, matatott kicsit az orvosi táskájában, majd kisvártatva egy nagy, kerek, fehér tablettát vett elő.

 - Edd ezt meg.

- Nem tudok nyelni – panaszoltam kétségbeesetten. Kezembe nyomott egy pohár cukros, magnéziumos vizet, és gondosan összetörte nekem a gyógyszert.

- Ahogyan sikerül.

Bólintottam és nehézkesen rágcsálni kezdtem, minden apró darabkát a vitaminos vízzel öblítve le. Fél óra elteltével elkérte az adataim, a hányinger már enhyült, lassan újra erőre kaptam. Alkalomadtán lopva körülpillantottam, s megkönnyebbülve állapítottam meg: nem én vagyok itt a legsúlyosabb eset. Egy lány a széken rángatózott, előre és hátra, kísérője kétségbeesetten szorongatta kezében a neki szánt folyadékot. Egy srácot a lábánál fogva húzott be a barátja, felakadt szemei az arcát takaró anonymous maszk mögül is ijesztően meredeztek. Egy érkező nő szinte tyúklépésben haladt, karjai, mint a görcsbe állt szárnyak, fura szögben álltak ki oldalától. Ketten támogatták, két oldalról. Tudata másik valóságban rekedt, ki tudja milyen messze innen, kellemetlen feszületben hagyva testét.

Szóval az adataim kérték. Az otthonról hozott para idáig kísértett, riadtan rezzentem össze.

 - Ne aggódj, nem adjuk ki az adataid, inkább csak a statisztika miatt lenne rájuk szükség – magyarázta türelmesen az orvos.

Ledikáltam a születési dátumom, néhány nappal csúsztatva, illetve a keresztnevem. A többiről nem kívántam nyiltkozni és saját felelősségre, aláírás után elhagytam a helyet. Itt aztán nem fenyegetett az elterelés, pisilés veszélye. Békében folytathattam a bulit.

Csupán arra próbálok rávilágítani ezzel, hogy odakint olyan támogatást élveznek a fogyasztók, amiről itthon csak álmodhatnak. Persze, hivatalosan a fesztiválok flyerén is fel van tüntetve a zéró tolerancia, illetve a látszat miatt felületesen átvizsgálnak belépéskor, de mégis, biztonságban érzi magát az ember. A drága belépő nem csak a kimagasló hangtechnikát és vizuált, de az önfeledt bulizást finanszírozza. Viccesnek találtam, mikor egy open air bulin, a kassza előtt néhány hostess lány egy persely-szerű gyűjtődobozzal sétált körbe, amibe a nálunk lévő, illegális drogokat nyílt alkalmunk bedobni a beléptetés előtt. Na mi van csajok, gyűjtögettek az afterre meg a backstagebe? – gondoltam magamban. Az én bugyimban aztán biztonságban bújt meg a cucc, nem csak itt, de a nemzetközi reptereken is, akárhányszor souvenirként hoztam haza néhány ekit, vagy  2CB bogyót – hiszen a fémkapu a drogokra nem reagált érzékenyen. Lőfegyver meg asszem pont nem volt nálam. 


Magára a fesztiválra való eljutás többféle partyjárattal is lehetséges. Kedencem a Kwibus, a legjobb választás. A sofőr mögötti ülésen lufikat fújnak, a zene hangosan szól, kellemes before feeling, nem kell a parkolóig várni a cigi, vagy joint begyújtásával sem, hiszen ezen a járaton a füstölés nem csupán lehetséges - szinte alap.
Soknapos bulin, hajnalban az utolsó szettről visszasétálva láttam, amint egy srác beszól valamit a másiknak. A következő pillanatban az egyik a torkánál fogva teperte a földre a másikat. Fél másodperc sem telt bele, a biztonságiak máris szétválasztották őket, a társaságuk kapcsolt, közbelépett, a két túlfeszült titánt nyugtatgatta, biztosítva a biztonságiakat, hogy nem lesz további balhé. Nem dobták ki őket, de azért örültem, hogy nem álltam még közelebb a történésekhez....

Később, a sátortáborban pihengetve a barátaim unszolására ismét összeszedtem magam, és ellátogattam az after-sátrakhoz. „Muszáj jönnöd. Otthon ilyet nem látsz.”

Nos, nem tudom mit látok itthon és mit nem, de az élmény elég maradandónk bizonyult. Az éjszakai sátrak vizuális élménye egészen egyedi megvalósítást képviselt. Nem volt olyan durva a megvilágítás, néhány ledlámpa formált meg örökösen mozgó, színes nyilakat az amúgy vaksötétben. Minden sátorrúd mellett egy-egy biztonsági ember állt készenlétben, de érződött, mindez a bulizók biztonsága érdekében történik. Nem piszkáltak, nem kötözködtek. Ha valaki rosszul lett azonnal ott termettek mellette. Egy óra bőven elég, őszintén csodálom azt, aki az egész napos ravelés után még reggelig tolja itt mindenféle epilepsziás roham nélkül.

A beszerzés kint is trükkös tud lenni, ha az embernek nincs kontaktja. Én eleve Hollandiába kivándorolt, magyar barátoknál szálltam meg, így a forrás és minőség minden alkalommal adott volt. Jó ideje itthon is hasonló erősségű bogyókat lehet szerezni, pár éve azonban a 300-400 mg MDMA tartalmú, jókora bogyók kuriózumnak számítottak köreinkben. Szerencsére az Internet segítségével egész listából válogathattam a különféle szerek közül, aztán biciklis futár hozta házhoz, elég volt a délutáni szunyókálásból felébredvén ajtót nyitni, mitnha csak pizzát rendelnék. Nem kellett két különböző dílert felkeresni az esti buli előkészületeihez (úgy tudom ez amúgy a UK-ben is hasonlóan működik). Mikor nem amszterdami cimborám látott vendégül, a kisvárosban élő barátaim a Darkweb egykori Dream Market végtelen lehetőségeivel éltek, postai úton érkezett meg az adag szintén alapos, mit sem sejtető csomagolásban, stabil mennyiségben és kvalitásban.

Engem egyébként meglepett a kinti ketaminhasználat lazasága. Nemhogy a partybuszon, de a bulin is, felváltva estek arcra a körben álló emberkék a túl sok icától, jókat derülve egymáson.

Amszterdamban egyébént, nagyváros és drog meg prostitúcióturizmusközpont lévén, adottak a lehetőségek. Akár legálisan hozzájutni különféle, az illegális drogok szabadon árusított megfelelőihez a Smart Shopokban. Bio ecstasy, trüffel, folyékony élénkitők, persze csaknem két-háromszoros áron, kétes hatással, de legálisan és szabadon forgalmazhatóan... A poén kedvéért, meg kipróbálás szintjén elmegy. Egyszer eszegettem trüffelt, be is álltam tőle, de azért nem adta ugyanazt, mint egy jóféle pszilocibines gomba trip.
Sosem felejtem el, mikor egy coffee shopban ülve belekeveredtünk egy norvég szülinapi buliba, és a barátnőm kétségeesetten próbált meg DMT-t szerezni az egyik viking forma fazontól, mindenféle pszichedelikus tapasztalatot bizonyítékul felhasználva, készségét bizonyítva az élményre... Persze végül semmit sem kapott, de talán nem is baj.

Átlagosan fél óra ötven euró egy fizetőssel a piroslámpásban, a sikátorokban sok a csini lány, még több a magyar szó. A főutcai nagy ablakokban fekete, nagydarab nők ülnek, bájaikat kínálgatva. Az utcán travik kiabálnak utánad obszcén szavakat, a szűk csatornamenti sétányokon nyáron csaknem elsodor a turistatömeg. Az egész olyan, mint egy non-stop erotikus-narkotikus fesztivál, széles, veszélyes bicikliutakkal keresztezve.

Időnként újra és újra felmerült bennem a kiköltözés gondolata. Persze kint élni egészen más, mint turistaként. Sok lányt ismerek, akit teljesen megvitt és kifacsart ez a világ. Sokan nem találták meg a számításukat, hiszen bevándorlóként egész másként kezelnek, mint vigyorgó turistaként. Ismerek olyat is, aki kemény munkával és kitartással megtalálta itt a helyét és az otthonát, de ez persze nem a bulizásban és fogyasztásban merült ki. Az az egy biztos, bármikor látogatok ki, kicsit olyan, mintha a második otthonomba térnék haza.

Videó ajánló:

 Drugslab – újabb ékes bizonyítéka a kinti laza drogpolitának ez a youtube csatorna, mely részletesen mutatja be a különféle drogok hatásait és mellékhatásait a fogyasztóknak, kitérve arra, mire nem árt ügyelni a használatkor

 

A Spuiten en Slikken sorozat Budapestet bemutató, designer drogokra kiélezett epizódja, angol felirattal.

met vriendelijke groet,

Sniffany 

FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drogriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr8115810804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.